Te milyen személyiség vagy?

Vajon lehet összefüggés a nyugalom megőrzésére való képesség és a személyiség típusa között?

Az 50-es években terjedt el a személyiség A és B típusának megkülönböztetése. Előbbin a mindig sietős, feszült, stresszes, lenyugodni nem képes, de ugyanakkor ambiciózus, impulzív, dinamikus személyiséget értették, az utóbbin pedig a nyugis, türelmes, megfontolt karaktert. A két típus és a „sietésbetegség” összefüggésére először dr. Meyer Friedman hívra fel a figyelmet a 70-es években.

Dr. Friedman neves amerikai szívgyógyász volt. Azt a meglepő felfedezést tette, hogy a rendelője várójában a kárpitozott székek mindig csak az első részükön koptak el. Fel is tette magának a kérdést, miért?

El kezdte megfigyelni a pácienseit és úgy találta, hogy a többségük még ebben a várakozási időben sem tudott igazán leereszteni, feszülten ültek, ugrásra készen a székükön. Egész lényük idegességet sugárzott, állandóan az órájukat nézték, mintha valahova sietniük kellene.

Elképzelhető tehát, hogy bizonyos típusú embereknél nagyobb az infarktus kockázata? El kezdték vizsgálni ezt a kérdést és azt találták, hogy igen, az „A” típusként azonosított karaktereknél ez sokkal gyakoribb volt.

Ha ezt továbbgondoljuk, felmerül a kérdés, hogy akkor bizonyos tulajdonságok tudatos megváltoztatásával csökkenthető lehet az infarktus kockázata?

Dr. Friedman és csapata szerint igen. A doktornak sikerült megnyernie néhány neves céget, ahol a munkavállalók bevonásával folytatták a kutatást. Azt találták, hogy már az infarktust követő első évben felére csökkenthető az újabb infarktus kockázata, ha a hagyományos kardiológiai kezelésen túl pszichológusok bevonásával bizonyos személyiségjegyekkel is foglalkoznak a kezelés során.

Hmm! Álljunk csak meg egy pillanatra! Ez igazából óriási dolog!

Mindannyian tudjuk, hogy a tartós stressz nemcsak szív és érrendszeri problémákhoz, hanem más egészségügyi problémákhoz is vezethet hosszútávon. Ha tehát tudatosan foglalkoznánk bizonyos tulajdonságainkkal akkor ez akár 50%-ban elkerülhető is lenne…