Mi jellemzi a kiégés további szakaszait?
Az előző cikkemben a kiégés első jeleiről és a megelőzés lehetőségéről írtam. Most ezt szeretném folytatni a kiégés következő szakaszaival.
A kiégésben talán az a legnehezebb, hogy nagyon könnyű belesodródni, de annál nehezebb kiszállni belőle. Az első szakaszra jellemző túlzott erőfeszítés és túlpörgés ugyanis azzal is jár, hogy közben legtöbbször úgy gondoljuk, hogy kezünkben tudjuk tartani a dolgokat és meg fogunk tudni birkózni ezzel a nehéz helyzettel is. Ezzel szemben a tartós stressz mégis felemészt minket, a kiégés folyamatában viszont erre nagyon gyakran már csak későn ébredünk rá.
A kiégés első szakasza után, a következő szakaszokra a felpörgéssel szemben sokkal inkább jellemző a befelé fordulás, visszavonulás, a teljesítőképességnek a csökkenése és a motiváció elvesztése. Észrevehető ilyenkor egy eltolódás is az érinttettek értékrendjében. Azok a dolgok, amik az illető számára régebben fontosak voltak, mint például a család vagy a baráti kapcsolatok, most háttérbe szorulnak, egyre inkább zavaró tényezővé válnak. Erős teljesítmény kényszert élnek meg ilyenkor az érintettek, mindenáron meg akarják oldani a számukra nehéz helyzetet. Nem meglepő, hogy a folyamatos, állandó fizikai, lelki erőfeszítésben kifárad az ember és a túlpörgést felváltja a fásultság, keserűség, cinizmus, közömbösség, kimerültség és a félelem. Sajnos jellemző az is, hogy a felmerülő problémákat még ekkor is inkább hárítják az érintettek, és továbbra is meg akarnak felelni a mások, de leginkább a maguk által felállított elvárásoknak. Ráadásul úgy érzik, hogy ebben a küzdelemben nincs szükségük segítségre mástól.
Talán néhány példa is segíthet abban, hogy jobban érzékeljük ezt a folyamatot:
A munkahelyeken ma fokozott az igénybevétel, erős a teljesítménykényszer és gyakran az erőfeszítéseket nem követi megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés. Könnyen szembesülhet így az ember azzal, hogy miközben próbál maximálisan megfelelni az elvárásoknak, mindent belead, mindezt végül mégsem koronázza siker, sőt akár még negatív visszajelzést is kap a munkájára vonatkozóan. Ebben a helyzetben nagy valószínűséggel a hiábavaló erőfeszítés miatt egy idő után el fogja veszíteni a motivációját az illető, egyre inkább bezárkózik, frusztrálttá válik és a feladat gépies elvégzésére fog csak koncentrálni. Kevesen vannak, akiket egy ilyen helyzet inkább motivál.
Anna vezetőként dolgozott egy nagy multinál. Gyes-ről visszatérve nem tudott már ugyanúgy beilleszkedi a munkahelyén, mert nem sikerült harmóniába hoznia az otthoni és a munkahelyi szerepeit. Folyamatosan negatív visszajelzést kapott a főnökétől, amire nem volt felkészülve, mert erre még nem volt példa az eddigi munkái során. Mindent megpróbált, de egyre rosszabb lett a helyzet. A folyamatos lelki, fizikai megterhelés végül teljesen felemésztette az erejét és megjelentek nála a kiégés súlyosabb jelei.
A segítő szakmákban dolgozók még fokozottabban ki vannak téve a kiégésnek, mert gyakrabban találkozhatnak olyan megoldhatatlan problémákkal, ami érzelmileg megterheli őket. Lelkészek, orvosok, nővérek, szociális területen dolgozók és tanárok biztos, hogy pontosan tudják és érzik azt, amiről beszélek. A segítő szakmákban dolgozókban erős az empátia, igyekeznek a lehető legtöbbet megtenni még a legkilátástalanabb helyzetekben is. Ugyanakkor nagyon gyakran rajtuk kívülálló nehézségekbe, falakba ütköznek, mert például a rendszer, amiben dolgoznak, nem mutat semmilyen rugalmasságot, vagy az is előfordulhat, hogy az, akinek segíteni akarnak, ezt egyáltalán nem úgy értékeli, mint ahogy erre számítottak. Nem lehet csodálkozni azon, hogy egy idő után ez felemészti a segítők erejét, és könnyen belesodródnak a kiégésbe.
Zsuzsa fokozottan hátrányos térségben tanított gyerekeket, ebben közegben a hagyományos oktatás teljesen eredménytelennek bizonyult. Zsuzsa próbált folyamatosan javítani a helyzeten, de a munkatársai nem akartak már semmilyen újdonságba belevágni, mert belefáradtak már a sok hiábavaló próbálkozásba. Zsuzsa végül teljesen kiégett az állandó tehetetlenség megélése és a folyamatos visszautasítások miatt.
Vajon mi segíthet ebben a nehéz szakaszban?
A legtöbbet ilyenkor az érzelmeink tudatosítása segíthet és az, ha reflektív módon rá tudunk nézni arra a helyzetre, amiben vagyunk. Meg kell erősítenünk azokat az értékeinket, amelyek igazából motiválnak bennünket és meg kell találnunk azokat a hatékony eszközöket, amiknek a segítségével a belső erőforrásainkat valósággal megújíthatjuk. Sokkal mélyebb önismereti és reflektív munkát igényel ez a szakasz, amit szakember nélkül nehéz vagy szinte lehetetlen már kivitelezni. Nagy szükség van ezért ilyenkor a külső segítségre, mert bizony nem tudjuk Münchausen báró módjára kihúzni önmagunkat a sárból. Sokkal könnyebb a reflexió, a perspetívaváltás, ha külső szemmel is rá tudunk nézni a helyzetünkre. A kiégés sokszor arra is utalhat, hogy a megszokott szerepeinkben már nem érezzük magunkat jól. Az is előfordulhat, hogy ilyenkor végül felismerjük, hogy a legjobb, ha mégis kilépünk egy helyzetből, pld egy munkahelyről. Egy ilyen döntést sokszor nehezen hoz meg az ember, mert kudarcnak éli meg, ezért a reflektív gondolkodás rengeteget segíthet abban, hogy tudatos döntést hozzunk és bátran felvállaljuk ezt mások előtt is.
Van ennél is lejjebb?
Igen sajnos, a teljes kiégés…
A kiégésnek ezt a végső szakaszát a belső meghasonlás és a személyiség összeomlása jellemzi. Az emberek ilyenkor már elveszítik a kapcsolatot önmagukkal, belső üresség, depresszió és végül teljes kiégettség következik be. Ebben a szakaszban szoktak elmélyülni a különböző függőségek és megjelenhetnek az öngyilkos gondolatok is. Ekkor már egyértelműen pszichoterápiás segítségre, akár gyógyszeres kezelésre van szükség, amit nem szabad halogatni, hanem azonnal igénybe kell venni. Sajnos ebben a helyzetben a teljes helyreállás már nagyon kétséges. Nagy a felelőssége ilyenkor a környezetünkben lévőknek is, nagyfokú megértésre, türelemre van ilyenkor szükség. Mindenáron segíteni kell az érintetteket abban, hogy mihamarabb szakszerű és hatékony segítséget tudjanak kapni.
Azt lehet mondani, hogy a jelenlegi járványhelyzet talán még rontott is a helyzeten. A kiégés eddig is sokakat fenyegetett, de most a folyamatos tehetetlenség és bizonytalanság érzés fokozza az érzelmi megterhelést. Beszorultunk az online térbe, ami önmagában is fárasztó és az otthonunkba, ami pedig felerősíti azt a folyamatot, amiben a munka és magánélet közti határok még jobban elmosódnak. Nem tudjuk ugyanúgy ápolni a személyes kapcsolatainkat, mint régen, de más lehetőségeink is beszűkültek, amiből erőt és megújulást tudnánk meríteni. Fokozottan oda kell figyelni ezért a kiégés jeleire mindenkinek.
Hogyan tovább? A folytatásban a lehetőségekről és mélyebb okokról szeretnék írni.
(A Hetek c. hetilapban megjelent interjúm nyomán)
