A helyzet az, hogy nem tudok betelni a zsidó szombat hagyományának nagyszerűségével. Egy nép, akinek Isten elrendelte, hogy egy napot, ha törik, ha szakad pihenni kell. Nincs internet, tévé, rohangálás, de még főzés sem. Helyette van beszélgetés, pihenés, leállás és ez kötelező mindenkinek. A mai Izraelben a zsidó családoknál leáll az élet péntek este és egy különleges, ünnepi hangulatot lehet érezni. Jeruzsálemben ez szinte tapinthatóvá válik, mintha valamilyen finom, puha lepel borulna a városra.
Herman Wouk, az Én Istenem című könyvében, jó pár fejezetet szentel ennek a hagyománynak.
Néhány dolog nagyon megfogott az írásából. Az egyik, hogy ez az ember képes volt a Broadway-t a permier előadás előtt – péntek este – otthagyni és gyakorlatilag, mivel sem újságot nem olvasott, sem telefont nem vett fel, egészen másnap estig semmit sem tudott meg abból, hogy az előtte hónapokig próbált darabja, vajon sikerrel debütált-e. Egyszerűen hazament a családjához.
No ezt csináljátok utána a budget készítési határidő lejárta előtti este…Ha egy kicsit is meg tudnánk valósítani ezt, szerintem előrébb lennénk a stresszkezelésben.
A másik dolog, ami nagyon megfogott az volt, hogy állítása szerint a szombat kimondottan inspirálóan hatott rá és a legjobb, legkreatívabb ötletei mindig ebben az időszakban születtek.
És mint szülő az a jelenet is nagyon megfogott, amit leírt a gyerekeivel kapcsolatban. A gyerekeknek is ez egy különleges időszak, tudják, hogy apa, anya ráér, van idejük. Felpakolják hát a könyveiket és kezdetét veszi egy csodálatos játék, ők mindenről, ami érdekli őket kérdeznek és apa válaszol. Beszélgetnek, gondolkodnak és kérdeznek. Milyen sokat is adnánk azért, ha a gyerekeink leszakadnának az internetről egy kicsit és átkapcsolnának ránk…
Hát mit mondjak, én bizony irigylem ezt a hagyományt.
